Szokások I.
Szokások I.
Vannak néhányan, akiket érdekel, hogy mi folyik a Parlamentben. Vagy az Országgyűlésben.
(Ebben az esetben az, amire utal a két fogalom, logikai szempontból egybeesik, még ha szemantikailag nem is. Kitérőnek tűnhet, és így, a legelején fölösleges szöszmötölésnek is tűnhet, de mégis, fontos megkülönböztetésről van szó. A „Parlament” ugyanis a Duna partján fekvő, impozáns épületet jelöli, míg az „Országgyűlés” kifejezés az intézményt, vagyis az országgyűlési képviselők révén létező entitást. E két fogalom tisztázatlan jelentéstartalma olyan hírszerkesztői teljesítményeket tud eredményezni, mint a „Ma ülésezik a Parlament”. Beláthatjuk, hogy ilyen cselekvés elvégzésére még egy ilyen rendkívüli épületkomplexum sem képes, mint az Országház. Persze, mindez csak szőrszálhasogatás és a lényegen nem változtat, amire még ki sem térhettem.)
Persze nincsenek sokan. Mármint az érdeklődők. Sokszor képviselő is alig akad az ülésteremben. De mindennek megvan a maga oka.
A rendszerváltoztatás utáni két évtized arra azért jó volt, hogy megnövessze a magyar országgyűlés (vagy parlament?) a maga angol gyepjét és kialakítsa azokat a hallgatólagos szabályokat, amelyek amolyan gépzsírként működtetik a törvényhozás legfőbb szervét. Így például az ülésteremben csak akkor szokás bent tartózkodni, ha valamiről szavazni kell (ezt gyönyörű, kodifikált zsargonban „határozathozatalnak” nevezik), és akkor is csak a frakció kisbírójára, vagyis a megfelelő „igen”-t vagy „nem”-et kurjantó képviselőre (jellemzően a frakcióigazgatóra, vagy valamelyik fullajtárjára) kell odafigyelni, semmi másra. „Tartózkodni” felkiáltással ritkán élnek.
Taps
Ugyanilyen hallgatólagos, ám annál hangosabb szabály lehet, hogy egy hozzászólást abban az esetben kell megtapsolni, ha tetszett és/vagy a hozzászóló ahhoz a frakcióhoz tartozik, amelyhez én magam is. Itt nincs szükség kisbíróra, minden képviselő ütemes tapsba kezd, amint érzékeli, hogy a mellette ülő tapsol. Ez abban az esetben jó, ha a képviselő egy kiterjedt frakció tagja és csupa elvbarátjával van körbevéve. De ha egy olyan vékony szelvényen van elhelyezve, mint a Lehet Más a Politikaiképviselői (egyik oldalról a Fidesz, a másik oldalról pedig a Jobbik), akkor a tetszésnyilvánítás nagyobb összpontosítást igényel.
(Nyilván dagályosnak hisz a kedves Olvasó. Nem baj. Vissza kell csempészni valamennyi kendőzetlen körülményességet a mindennapokba, különben.)
Egyébként a tapsolásból sok mindent le lehet szűrni. Valaki csak a padját kopogtatja, jelezve, hogy jelen van, létezik és az ország ügyeinek ütőerén tartja a kezét. Valaki kitapsolja saját frakciótársát az időkeretéből, annyira lelkes. Valaki pedig a vitriolos odamondásokat tapsolja meg, frakcióktól függetlenül - neki a legjobb, mert ő legalább jól szórakozik.
És van olyan is, aki egyáltalán nem tapsol, hanem csak jelzi a taps hangját, mint Tapolczai Gergely, a Fidesz képviselője, aki siketként került be az Országgyűlésbe; a tapsot feltartott kezének rázásával tolmácsolja. Meglepő módon több képviselő az ülésvezető Jakab István külön kérésére sem volt képes megtenni azt, hogy a magyar parlamentarizmus első jelnyelvi hozzászólását ne a szokványos tapssal, hanem a jelnyelvivel tapsolja meg.
Tánc- és illem
Persze, a stílusért nem kell a szomszédba menni. Akad tánc- és illemtanár is a padsorokban bőven. Elévülhetetlen érdemei vannak ebben a ciklusban Józsa István MSZP-s honatyának. Az alábbiakban az Országgyűlés jegyzőkönyvét idézzük, de a honlapon elérhető videót is érdemes megnézni, igazán esszenciális:
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Szeretném Kósa Lajoshoz intézni szavaimat, ha idefigyel... (Kósa Lajos dr. Szakács Imrével és dr. Kovács Zoltánnal konzultál.) Kósa úr, hallani amit mondok? (Kósa Lajos továbbra is konzultál.) Navracsics úr? Köszönöm szépen, legyen kedves figyelmeztetni őket! (Dr. Navracsics Tibor: Szóljon neki! Nem vagyok postás! - Kósa Lajos továbbra is konzultál.) Azért szeretném Szakács úrhoz és Kósa úrhoz intézni a szavaimat, mert az előbb elhangzott egy lényeges hozzászólás... (Dr. Kovács Zoltán: Vedd ki a zsebedből a kezed!) Persze, persze, erről van szó, én meg is tudom tenni, még integetni is tudok, de azt azért nehéz elviselni itt a Ház falai között, hogy van egy törvényjavaslat, amiről már most a vak is látja, hogy nem a demokráciát szolgálja (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Csípőre tett kézzel állsz!), hanem csakis önöket, és röhögcsélve, egymáshoz fordulva, nem a képviselőkre figyelve, semmibe veszik a parlamenti vitát. Én nagyon szépen kérem a magyar értelmiséget, a nézőket, a hallgatókat, hogy emeljék fel a szavukat, ez a kétharmados... (Az elnök csenget és kikapcsolja a képviselő mikrofonját.) diktatúrának egy nagyon komoly megnyilvánulása…
ELNÖK: Képviselő úr, legyen kedves a témához hozzászólni! (Közbeszólások a Jobbik soraiból: A témáról beszél!)
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Erről van szó! Nagyon köszönöm, elnök úr, hogy felhívja a jelen lévő előterjesztőknek a figyelmét, hogy igenis ez a téma, vegyék komolyan, olvassák el, a miniszter úr is olvassa el: ez nem szolgálja a demokráciát, és az önök viselkedése sem, úgyhogy nem ezt várjuk önöktől.
Köszönöm. (Taps az MSZP, a Jobbik és az LMP soraiban. - Dr. Kovács Zoltán: Őszödön kellett volna ezt mondanod!)
Komponálni sem lehetne színesebb hozzászólást. És a közbeszólások elemzése is megérne egy különálló elemzést, (erre majd kerítünk sort) főleg azért, mert a jegyzőkönyv révén olyan mondatokról is tudomást szerezhetünk, amelyeket a tévéközvetítés során nem hallhatunk. Pedig.
Mindezek után érdemes megnézni Kósa Lajos reakcióját is, amelyben "angol alsóházi backbencher"-nek nevezi Józsát, de csak ha rákaptunk az üléstermi tánc- és illemóra hangulatára, akkor nyissuk meg.
Legközelebb folytatom. Még van bőven miről írni.
